merethez alk.

Itt vannak a friss számok. Kiderült, mennyi nyugdíjjal kalkulálhat egy átlag magyar, aki MOST menne nyugdíjba, kapaszkodjon meg:


Kiderült, mennyi nyugdíjjal kalkulálhat egy átlag magyar, aki most menne nyugdíjba, kapaszkodjon meg:

A napokkal ezelőtt megjelent rendelet alapján – amely az új nyugdíjszorzókat tartalmazza – a napi.hu kiszámolta, hogy egy most nyugdíjba vonuló átlag magyar hosszú évtizedek munkája után körülbelül mennyi nyugdíjra számíthat.

A számításokat a Magyar Államkincstár nyugdíjkalkulátorával végezték el, eszerint azok, akik 30 év munkaviszony helyett 35 évet dolgoznak le, körülbelül 10-11 ezer forinttal kaphatnak többet havi szinten, 147-150 ezer forint helyett 158-161 ezret.40 év munka után ez az összeg már 173-177 ezer forintra emelkedhet, 50 év esetén pedig akár 216-221 ezer forint közötti összeg járhat a nyugdíjasoknak.

A portál azt is felvetette, hogy a tavalyi, mintegy 330 ezer forintos bruttó fizetésből adódó átlagos nettó közel 220 ezer forint volt, így a számítások alapján kirajzolódik, hogy amennyiben valaki ezt az életszínvonalat szeretné tartani nyugdíjas korában, pontosabban ugyanezt az összeget szeretné havi szinten megkapni, ahhoz 50 évet kell ledolgoznia a becslések alapján.

A kormány egyébként tervezi egy új nyugdíj-megtakarítási forma bevezetését a későbbiekben.

- Önöknek mi a véleménye? Valóban ennyit ér 40 vagy 50 ledolgozott év?