merethez alk.

Előkerült Koós János megrázó vallomása, amit a halála előtt tett. Aki egy kicsit is szerette, olvassa el megható sorait: - Nyugodjon Békében művész úr! Emléke örökké bennünk él!


Koós János utoljára három hete lépett fel a közönség előtt, akkor tett megrázó vallomást Csongrádi Katának, S. Nagy István özvegyének.

Koós János utoljára három hete állt a közönség előtt, S. Nagy István emlékkoncertjén. Habár már akkor sem volt jól, becsülettel végigcsinálta a fellépést, hiszen a színpadon megfiatalodott. Egy korábbi válltörésből gyógyult nehezen, és nem is bízott abban, hogy teljesen felépül. Az előadás előtt fáradt volt, a színpadon azonban vidáman szórakoztatta a közönséget. Csongrádi Katának azonban bevallotta Koós János, hogy érzi, itt a vég.

„Hősiesen végigcsinálta a dupla telt házas koncertet, pedig előtte nem sokkal elesett, sérült volt a keze és a lába is. A próbán olyan fájdalmai voltak, hogy már járni is alig tudott, de képes volt felülemelkedni a fizikai állapotán. Ott azt mondta nekem: Meg fogok halni! A csontjaimban érzem már, hogy itt a vége.. Az utolsó hülyéskedése mindig eszembe jut róla a férjemmel: a kórházba ment felvidítani S. Nagyot nem sokkal a halála előtt. Azt mondogatta neki: ugye vörösbor van abban az infúzióban? Remélem, odaát felvidítja a férjemet” -  nyilatkozta a Borsnak S. Nagy István özvegye.

 - Nyugodjon Békében művész úr! Emléke örökké bennünk él!