merethez alk.

Gyászoló édesanya vagyok, akinek egyetlen kislánya pár héttel ezelőtt örökre elaludt. Nem kérek mást Önöktől, csak hallgassák meg gyermekem hozzám intézett utolsó szavait, erőt adva ezzel nekem a továbblépéshez!


Gyászoló budapesti édesanya vagyok, aki 2 hónappal ezelőtt elvesztette egyetlen gyermekét. Azóta egy rémálomban élek, és egyszerűen képtelen vagyok elfogadni azt, ami történt vele.

8 éves kislányomat Gabriellát, februárban az iskolából hazafelé egy autó gázolta halálra, aki nem látta, hogy lelép az úttestre gyermekem és szinte fékezés nélkül áthajtott rajta. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően 1 napra örökre elaludt a drágám, ám utolsó szavai a lelkembe égtek és úgy gondoltam, (Tudom, ez lehet butaság és remélem ezért nem vetnek meg), hogy szavait megosztom másokkal is, de hátha segít az elengedésben az, ha kibeszélem magamból. Kis gyermekem kórházi ágya fölé hajolva azt súgta a fülembe, hogy:
"Te voltál a legjobb anyuka számomra, akit csak kaphattam az élettől, köszönök neked minden jót és rosszat, mond meg Apunak is, hogy mennyire szeretem és bocsánat, ha sokszor rossz voltam.. Ha újjászületnék, is titeket választanálak.." - súgta a fülembe elcsukló hangon. Én életemben nem sírtam annyit mint ott és akkor. Végtelenül szomorú és belül mégis kicsit boldog voltam, hogy ezt hallottam a kislányomtól. Kérek önöket ne vessenek meg azért, hogy ezt megosztottam önökkel. Remélem sok szülő olvassa majd és utána odamegy és jól megöleli a gyermekét. Bárcsak én is ezt tehetném.. Bármit megadnék érte. 
Tisztelettel,
Kovácsné Nagy Gabriella