merethez alk.

Nyugdíjkorhatár 2019/2020 - Orbán Viktor nyilatkozott: "A nyugdíj korhatárt minimum 70 évre emelnék meg jövőre, hiszen ez szükséges a.." Ezzel indokolta:


Már mi is többször beszámoltunk róla, hogy a kormány nagy erőkkel készíti elő azt a törvényjavaslatot, mely szerint a nyugdíj korhatárt 70 vagy 72 évre emelnék meg. Mindezt azzal indokolják, hogy ez az emberek és Magyarország stabilabb és kiszámíthatóbb jövőjét szolgálja majd.

Sokat várnak ettől a korhatár emeléstől, ám úgy akarnak dönteni, hogy emberek ezreinek véleményét hagyják figyelmen kívül.

Ez ellen emelte fel a szót és tiltakozik a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége és még sok ezer hamarosan a nyugdíjához közeledő, jelenleg még aktívan dolgozó ember.

“Tisztelt Magyarország polgárai!
Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy a beleegyezésünk nélkül döntsenek sorsunkról! Ilyen egy demokratikus országban sem megengedett!

Ezennel kérnék meg minden jóérzésű magyar embert, fogjunk össze és állítsuk meg a kormányt, hogy ezen ember és nyugdíjas ellenes törvényüket ellehetetlenítsük! Kedves facebookon jelenlévő nyugdíjas társaim! Kérjük osszátok meg ezt a bejegyzésünket, hogy minél több emberhez eljuthassék!” – Fogalmazott a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetségének elnöke.