merethez alk.

Sebestyén Balázs úgy kiosztotta Orbán Ráhelt, ahogy eddig még senki nem merte: "Emiatt biztos kirúgnak, de ez a nő akkor is egy utolsó.." - Ön egyetért Balázs szavaival?


Már lassan mi sem tudjuk követni azt a sok ellenszenves megszólalást, amit politikusaink és a hozzátartozóik nyilatkoznak. Sajnos nem telik el hét úgy, hogy Orbán Ráhel ne tegyen sértő megjegyzéseket a magyar népre nézve, melyet természetesen sokan elítélnek, hisz józan ésszel fel nem fogható, hogy miért nyilatkozik úgy, ahogy.

Ezt sok ember már nem bírja szó nélkül tűrni és természetes, hogy elmondja véleményét vele szemben. Ezért is, rengeteg ember nevében merjük kijelenteni, hogy Sebestyén Balázs ma reggeli rádióműsorában kijelentettek igenis helytállóak, szó szerint idézzük szavait:

"Nézzék, ha engem kérdeznek, és ez könnyen lehet, hogy a munkámba fog kerülni, de úgy gondolom ma Magyarországon és úgy egyébként sehol a világban olyan egyszerűen nincs, hogy valaki, mint nevezetesen Orbán Ráhel ilyen polgárpukkasztó és mindenkit lenéző stílusban nyilatkozzon.
Persze értem én, hogy Ő a kormányfő lánya, ám éppen ezért kellene inkább példát mutatnia, mintsem ilyen alpári és tudálékos módon beleszólnia szinte mindenbe, ami hazánkban folyik. Ez senkinek sem jó, sem neki, mert ahogy csak lehetséges lejáratja magát, sem nekünk embereknek, mert csak forrunk a dühtől kijelentései kapcsán. Én a helyében minimum elnézést kérnék eddigi kijelentéseimért és csendben elvonulnék, örökre a médiától. - hangsúlyozom, ÉN az ő helyében.. Fogadjunk, hogy ebből sem lesz semmi. Bár én ezt tanácsolom önnek tisztelt Ráhel.." - kelt ki magából Balázs.

- Amennyiben önök is úgy vélik, hogy igaza lehet Balázsnak, egy megosztással juttassák el kritikáját minél több emberhez. Lássák meg, hogy valaki igenis kiáll értünk magyarokért és reméljük, hogy eljutnak szavai Ráhelhez is, aki ezek után végleg abbahagyja az ok nélküli nyilatkozásait, melyek zöme bántó a társadalomra nézve.