merethez alk.

Börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki megverte a baracktolvajt. "Reggeltől estig dolgozom, meglopnak és engem csuknak le, csak mert ezt mertem tenni.."


Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a nyárlőrinci gazdálkodót, aki öt bordáját törte el a földjéről több száz kiló barackkal távozni igyekvő tolvajnak.

Ritka az ilyen a bíróságon: Gyenes Zoltán hozzájárult, hogy fénykép-és videófelvételek készüljenek róla, és az ellen sem volt kifogása, hogy a tudósításokban a teljes neve szerepeljen.

A 43 éves férfi szabadlábon, ügyvédjével érkezett a tárgyalásra. A vád életveszélyt okozó testi sértés bűntette volt ellene. Mint elmondta, soha nem volt még büntetőügye, először járt a bíróságon.Gyenes Zoltán közel 10 hektáron gazdálkodik Nyárlőrincen: burgonyát, almát, epret és őszibarackot termel. Tavaly a vádbeli esetet megelőzően kétszer is nagyobb lopással okoztak neki kárt: egyszer 20-30 mázsa dinnyét vittek el a tolvajok (feljelentést ebben az ügyben végül nem tett), ezután tizenkét napig kint aludt a birtokán. A tizenharmadik napon hazament, és ezt valakik vélhetően kifigyelték, mert megint 20-30 mázsa dinnyéjét elvitték, és a sorokat csúnyán össze is taposták. A gazdálkodónak ekkor elege lett: mozgásérzékelő vadkamerát szerelt fel, amely összeköttetésben állt a mobiltelefonjával és kép küldésével jelezte számára a területen való mozgást.

2018. július 4-én éjjel 1 órakor működött is ez a riasztás: egy gépkocsiról érkezett fotó a vádlott telefonjára, amely barackkal teli ládákkal épp távozott a tanyáról. A vádlott rögtön hívta barátait és a polgárőröket, majd egy erdei dűlőn elindult, hogy elé vágjon a tolvajnak. Ez sikerült is: hirtelen megjelent vele szemben a lefényképezett autó. A barackos ládákkal felpakolt kocsit vezető férfi, K. László tolatva próbált elmenekülni, de nekiment egy villanyoszlopnak, Gy. Zoltán pedig elállta az útját. A 130 kilós, az ügyészség megfogalmazása szerint jelentős erőfölényben lévő vádlott az autóhoz rohant, és dühében a lehúzott ablakon keresztül több nagy ütést mért a 65 kilós K. László mellkasára. A sértettnek öt bordája eltört, egy el is mozdult, és légmellet is kapott, amely közvetlen életveszéllyel fenyegette. Végül a pár perc múlva odaérkező rendőr hívott hozzá mentőt, addigra a polgárőrök is odaértek a helyszínre.

Gyenes Zoltánt alaposan felkészíthette ügyvédje az előkészítő ülésre. Látszott, hogy tisztában van azzal, gyorsabban véget érhet ellene a büntetőeljárás, ha beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról. Így is tett. Dr. Fodor Endre bíró kérdésére elmondta: azt nem gondolta végig, mit fog tenni, ha sikerül elkapnia egy tolvajt. A sofőrt ütés előtt még megkérdezte, a társai hol vannak, és azt a választ kapta, hogy még a birtokán.

– Már nagyon ideges voltam. Bántott, hogy egész nap dolgozok, este meg elviszik a termést. Hirtelen felindulásból cselekedtem, az volt bennem, hogy véget vessek a lopásoknak – mondta el a nyárlőrinci férfi, hozzátéve: K. László meg volt szeppenve, nem is védekezett, mikor megütötte. Gyenes Zoltán becslése szerint 570 kiló barackot akartak tőle elvinni: tíz láda volt a kocsiban, tíz összekészítve a kertben. Biztos, hogy a tolvajok előre leszedték a termést, majd mikor elkészültek, akkor hívták csak a sofőrt.