merethez alk.

Mélyszegény cigánysorról indult Géza, akiben senki nem hitt. Ma már 3 étterem tulajdonosa:


Ásós Géza a békési cigánysorról indult, és már gyerekkorában elhatározta, hogy egyszer nyit egy éttermet. Eleinte senki nem hitt benne.. Volt segédmunkás és építési vállalkozó is, de mindig tett félre egy kis pénzt, hogy meg tudja valósítani az álmát.

Tíz évvel ezelőtt az Üvegtigris mintájára vásárolt egy büfékocsit, ami annyira jól ment, hogy hamarosan egy pub tulajdonosa is lett. Nem sokkal később pedig megnyitotta az ország első cigányéttermét. Aztán a másodikat, majd a harmadikat is. Szinte csak cigányokkal dolgozik együtt, elsősorban azért, hogy lehetőséget adjon azoknak, akik mástól nem kapnának. De meséljen helyettünk Ő, nézzék meg ezt a tanulságos felvételt és támogassák egy szívvel Gézát, hisz nagyon ügyes és példaértékű amit véghezvitt: