merethez alk.

Semjén Zsolt: "A Magyarok Európa urai lesznek Orbánnak hála, mert csak Ő.."


A múlthét vasárnap lezajlott EP-választás minden eddiginél fontosabb választás volt. - nyilatkozta Semjén Zsolt, majd a következő, igencsak meghökkentő kijelentéseket tette az Orbán kormánnyal és Magyarország jövőjével kapcsolatosan: 

Akik ezt eddig még nem tudták, azok ma mind meghallhatták Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettestől. Méghozzá Kaposváron, csak (csak!) 80 kilométerre a horvát határtól, ahol – mint azt Szita Károly polgármester elmondta – nagyon nagyon nem mindegy, „hogy a bevándorlást támogató, vagy azt ellenző vezetői lesznek az uniónak.”

Az MTI hosszabb tudósítását röviden összefoglalva:
"- még az ükunokáink életét is meg fogja határozni a május 26-i választás (vagy talán még a köbükiékét is);
az a magyar életforma, életstílus, hagyomány, amit megszoktunk, a bevándorlástól véget érhet (ahogy Franciaországban is véget ér, „persze lesz valamilyen élet, de az már nem olyan, mint ami a párhuzamos társadalom előtti volt”);
a nyugati országokkal azért vitázunk, mert „ők már nem, de mi magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek még dönthetünk arról, akarunk-e bevándorlóországok lenni”;

- Mi senkit nem gyarmatosítottunk, nem kell, hogy rossz lelkiismeretünk legyen;
a balliberális erők kétszáz évvel ezelőtt két célt tűztek maguk elé: a keresztény civilizáció lerombolását és a nemzetállamok lerombolását;
az Európai Uniót alapító atyák „a keresztény civilizációra és az európai népek sokszínűségére épülő Európát álmodtak meg, nem azt a masszát, nem azt a káoszt, önfeladást, amit a mostani bürokrácia művel”;
- Magyarországon családtámogatással kell biztosítani, hogy magyar gyermekek szülessenek, akik magyar nyelven beszélnek, magyar kultúrában nőhessenek fel és a magyar életforma szerint élhessenek. Magyarország kormánya töretlenül kiáll amellett, hogy ezek így is legyenek." - tette hozzá a miniszterelnök helyettes.

- Önök mit gondolnak Semjén Zsolt kijelentéseiről? Írják meg gondolataikat kommentben.